Nemrégen olvastam egy cikket Kate DiCamillo Penny miatt című regényéről. A cikket itt lehet elolvasni: csodaceruza.com/cikk_penny.html.

Igencsak megtetszett, amit olvastam, ezért megvettem a könyvet (igaz, ajándékba lesz a húgom 10. szülinapjára). Egyáltalán nem csalódtam. Kedves történet egy kislányról és egy kutyáról, kettejük barátságáról, és arról, hogyan lehet beilleszkedni egy teljesen új környezetbe. Központi helyet kap a műben a magány. Minden szereplő megéli ezt valamilyen formában, és a regény végére természetesen mindenki feloldja valahogyan. Központi szerepe lesz ebben Pennynek, a kutyának. Ő hozza össze a magányos embereket, ő tanít meg arra, hogy ne legyenek előítéleteink.

"Az ember néha ott lel barátra, ahol a legkevésbé számít rá. A tízéves Opal legalábbis sohasem gondolta volna, hogy éppen egy élelmiszerboltban találja majd meg a lelki társát. Arra pedig végképp nem számított, hogy ez a társ egy négylábú lesz. A kutyának, úgy tűnik, legalább akkora szüksége van barátokra, mint neki magának.

Opal és édesapja csak nemrég költöztek a városba, és a kislány nehezen illeszkedik be új környezetébe. Ráadásul egy másfajta problémával is meg kell küzdenie...

Miután alaposan megbeszéli a dolgot kutyájával, Pennyvel, összeszedi a bátorságát, és megkéri az édesapját, hogy válaszoljon tíz kérdésre eltűnt édesanyjáról.

Új barátjának köszönhetően Opal életében egymást váltják a vidám, szomorú, olykor eszeveszett kalandok, a kislány azt is megtanulja, hogy néha a többi ember is megérdemli, hogy kapjon egy második esélyt." (A könyv hátsó borítójáról)

Élvezetes, könnyed olvasmány kicsiknek (10 éves kortól ajánlják) és nagyoknak!

Kate DiCamillo: Penny miatt. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2006.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://mesepalota.blog.hu/api/trackback/id/tr721675301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása